Diary - a múlt árnyai: 11. fejezet

Egyszer csak sikerült valahogy álomba sírnom magam, mert hamarosan felhőszerű képek lebegtek el lelki szemeim előtt. Meglepetten nyugtáztam látványukat, viszont hiába voltam bármennyire is a tudatomnál, nem tudtam parancsolni a gondolataimnak. Elvesztem a homályos emlékek zuhatagában. Azonban ezek nem emlékek voltak, hanem egy látomás, vagy valami hasonló. A döbbenet csak úgy szorongatta a torkomat.
Ugyanazt a jelenetet láttam magam előtt, ami ma már egyszer megtörtént: mikor bejött szólni a jóképű ápoló. De ezúttal azt is láthattam, amit korábban nem.
A fiatal férfi miután engem elkísért az orvoshoz visszajött a kórtermembe és átkutatta azt. Természetesen megtalálta a naplómat és ez csak azt jelenthette, hogy ő vitte el!
Ebben a pillanatban felriadtam, viszont kellett néhány perc, hogy rájöjjek: hol is vagyok.
A düh forró lávaként árasztotta el a bensőmet, s úgy égette a gyomromat, akár a pokol tüze.
Legszívesebben most rögtön felkerestem volna azt az alakot és saját kezűleg bántam volna el vele – elvégre vadász vagyok, vagy inkább voltam. Végül győzött a józan ész és nem tettem semmit sem.

¤¤¤

– Tud rólunk, már túl késő…
A hang gazdája egyszerre volt dühös és reményvesztett. S én akaratlanul is, de kihallgattam ezt a beszélgetést, vagy talán csak a képzeletem játszott velem?
Bevallom, ezt akkor nem tudtam volna pontosan megmondani.
– Nem, még van időnk! Morail nagyszerű munkát végzett.
Erre a másik dühödten felkiáltott. – Ez nem igaz, Morail mindent tönkretett azzal, hogy életben hagyta! Ha már akkor megöltük volna… Most meg itt ez a napló!
Ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
– Már nem fog többé gondot okozni nekünk, ezt garantálom…!
Azonban a másik kettő azonnal belé fojtotta a szót. – Talán végre végeztél vele?
– Ugyan, én nem vagyok gyilkos. Először is elvettem az emlékeit, na, aztán meg a napló sincs már a birtokában.
Ekkor mindannyian felröhögtek, ördögi kacajuktól kirázott a hideg, s abban a pillanatban kinyitottam a szemem. Szóval csak egy álom volt, vagy maga a valóság, esetleg egy látomás?
Ezek után kétségeim támadtak afelől, hogy lesz-e valaha normális életem, mert ha így folytatom, előbb-utóbb biztosan megőrülök.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött