Diary - a múlt árnyai: 8. fejezet

Pár órával a rendőrség távozását követően egy nővér jött be hozzám, hogy infúziót cseréljen. Kedvesen mosolygott, a mozdulatai is nyugodtak voltak. Csupán annyit kért, tartsam nyugodtan a csuklóm néhány percig.
– Meddig kell, hogy így legyek? – kérdeztem, s vetettem egy szomorú pillantást a gépek felé.
A nő azonnal megértette mire célzok. – Ez csakis magától függ, az állapotától…
– De hát én jól érzem magam! – vágtam közbe.
A nővér, ha lehet még szélesebben mosolygott.
– Nos, megbeszélhetné ezt az orvosával. Talán meg tudnának állapodni valamiben, viszont a kiszáradás veszélye még mindig fennáll, ezért jobb lenne, ha továbbra is be lenne kötve az infúzió.
Egy apró szúrást éreztem a csuklómon, mire összerándultam.
– Most már leteheti a kezét! – fordult el az ápolónő és már ment is volna a dolgára, ám én abban a pillanatban kitéptem a csuklómba helyezett tűt. Bár nagyon fájt a hirtelen mozdulat, s a vér azonnal spriccelni kezdett, nem érdekelt, ahogy az sem, hogy mit fog reagálni rá a nővér.
– Na és ehhez mit szól? – kiáltottam a kifelé igyekvő nő után, s éppen azon voltam, hogy a csöveket is lefejtsem magamról. Az ápolónő pont akkor fordult vissza, amikor már az ágyból kászálódtam ki. Miután sikerült megállnom remegő lábaimon, imbolygó léptekkel megindultam az ajtó felé. – Azt hiszem, most azonnal beszélnem kellene a doktorral.
Az ápolónő megpróbált megállítani, de mivel nem sikerült neki, kényszeredetten beletörődött a dologba.
Az orvos meglepetten fogadott. – Na, de kérem! Maga nem hagyhatja csak úgy el a szobáját!
Mézesmázosan elmosolyodtam.
– Az lehet Doktor úr, de nagyon sürgős az ügy. Érdeklődnék, hogy mikor kerülhetek át egy másik osztályra. Tudja, jobban érzem magam.
– Nos, valóban… Mint azt látom…
¤¤¤
Napokkal később váratlan vendég látogatott meg. Mr. Lord jött el hozzám, kollégája nélkül. Kissé csalódottan ugyan, de illedelmesen köszöntöttem.
– Látom, jobban van, ez azt jelenti, hogy folytathatnánk a kihallgatását.
Való igaz, tényleg jobban voltam, már másik osztályra kerültem és egyedül az infúzió volt kötelező számomra. Rémülten néztem a férfi komor arcára, nincs menekvés.
– Kérem, mondja, emlékszik a nevére? Vagy a lakhelyére?
Elgondolkodva néztem egy ideig a plafont, aztán megráztam a fejem.
– Az van, hogy ezt a kettőt biztosan elárulhatom. Az autója rendszáma alapján magát Rachel Dove-nak hívják és, ha minden igaz a Liliom utca négyes száma alatt lakik.
A nyomozó vetett rám egy várakozó pillantást, mire én csak üres tekintettel meredtem rá. Se a nevem, se a címem nem mondott nekem semmit.
– Elhoztam az értékeit, amiket a kocsiban hagyott. De a bőröndje bizonyítékként szolgálhat, ezért a nyomozás érdekében lefoglalom.
Én csak bólintottam, majd mohón kikaptam a férfi kezéből a pénztárcámat. Kíváncsian néztem bele a fekete, bőr erszénybe. Minden pénzem és iratom benne volt. Kivettem a személyimet és alaposan megnéztem. A nevem tehát Rachel Dove, 1993 májusában születtem, hetedikén. A lakcímem pedig a Liliom utca négyes számú háza. El kell mennem oda! – határoztam el magam.
– Mondja el kit, vagy mit látott akkor éjjel!
A nyomozó előrehajolt a széken, melyen pár perce foglalt helyet.
– Én… nem tudom. De ezt már mondtam, nem emlékszem az arcára.
– Biztos benne? Nem csak titkol valamit?
Láthatóan nem sikerült meggyőznöm Mr. Lordot az igazamról, de ő annál inkább igyekezett győzködni a maga igazáról. Mindenképpen belém akarta beszélni, hogy tudom kit ütöttem el.
Félóra reménytelen faggatózást követően feladta és elment. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött