Gargoyle: bevezető
Amint leszállt az éj, s az első bátortalan holdsugarak
végigsimítottak a bestia kővé meredt testén, az életre kelt. Az évszázadok óta
benne gyülemlő erő most hirtelen és mértéktelenül akart kitörni belőle, meg sem
várva, hogy a lény felfoghassa mi is történik vele pontosan. Először kinyújtóztatta elgémberedett tagjait,
csak aztán ébredt rá annak tudatára, hogy él. Milyen furcsa – gondolta és felmordult. Iszonyat mély hangja
rettegést hozva visszhangzott az éjszakában.
Miután úgy érezte, hogy minden tagjába eljutott az éltető erő kíváncsian próbálgatni kezdte a szárnyait. A hatalmas denevérszárnyak, karmos végükkel lustán csapdosták körülötte az éjszakai levegőt. A szörnyeteg elégedetten tapasztalta, hogy minden még úgy működik, ahogyan régen, pedig már csaknem ezer éve, hogy szunyókált hála annak a boszorkánynak, aki megátkozta és hosszú álmot bocsátott rá.
A rém felnézett, félig ember, félig hüllőszerű képével, s felkacagott; eljött az én időm!
Miután úgy érezte, hogy minden tagjába eljutott az éltető erő kíváncsian próbálgatni kezdte a szárnyait. A hatalmas denevérszárnyak, karmos végükkel lustán csapdosták körülötte az éjszakai levegőt. A szörnyeteg elégedetten tapasztalta, hogy minden még úgy működik, ahogyan régen, pedig már csaknem ezer éve, hogy szunyókált hála annak a boszorkánynak, aki megátkozta és hosszú álmot bocsátott rá.
A rém felnézett, félig ember, félig hüllőszerű képével, s felkacagott; eljött az én időm!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése