Haunting: 9. fejezet

Kora reggel telefonáltak a kórházból és sajnos csak rossz hírekkel tudtak szolgálni. Anyám állapota egyáltalán nem javult, apámé pedig még rosszabbra fordult. Most már egyértelmű volt számomra, hogy átok ül a házon, bármennyire is furcsán hangzik.
Alighogy letettem a telefont kopogtattak az ajtón. Már meg sem lepődtem, így is kitaláltam, hogy ki a korai vendég.
– Gyere be! – kiáltottam. Abban a pillanatban nyílt az ajtó és Taylor lépett be rajta.
– Jó reggelt!
A srác egyáltalán nem tűnt megviseltnek a tegnap történtek után, ellenben velem. Sőt széles mosoly ült az arcán, szemei ragyogtak. Én viszont fáradt, karikás szemekkel néztem rá és jószerével alig álltam a lábamon.
– Ja, jó reggelt neked is. – ásítottam.
– Ha zavarok, akkor elmegyek.
Én csak a fejemet ráztam. – Nem kell, maradj nyugodtan.
Betessékeltem a vendéget, Taylor helyet foglalt az asztalnál.
– Kérsz egy kávét? – pillantottam felé – Mert nekem nagy szükségem lenne rá.
– Megköszönném.
A kávé hamar lefőtt. – Cukorral és tejjel?
– Hagyd csak, megcsinálom magamnak. 
 
 

Éppen ellenkeztem volna, elvégre ő a vendég, azonban a fiú már kelt is fel az asztaltól és megindult a pult felé. Ám mielőtt odaért volna még kihúzta az egyik széket és kérte, hogy foglaljak helyet.
Egy csésze kávéval ültem az asztalhoz, s mély elmélkedésbe kezdtem. Tételezzük fel, hogy tényleg Felícia kísért az otthonunkban és, hogy a ház ellenünk fordulását Taylor jelenléte váltotta ki, de akkor is kell lennie valaminek, ami ide köti. – Ha Taylor az…
Észre sem vettem, hogy hangosan is kimondtam a gondolataimat.
– Ha én mi? – ült le velem szemben a fiú, a kávéja társaságában.
Zavartan néztem fel komoly arcába, mélybarna tekintete olyan rejtélyes volt, mint az éjszaka.
– Semmi, csak gondolkozom. Tudod, a családom kórházban van, az otthonom szó szerint ki akar nyírni és én még szeretnék élni. Ehhez pedig valamit tennem kellene…
– Na, és van már valamilyen terved?
Terv? Igen, nem ártana, ha volna, de sajnos nincsen. Persze ezt nem mondtam ki hangosan, viszont a hallgatásom egyértelmű válasz volt.
– Szóval még nincs? – vonta le egyből a következtetést a fiú, majd hozzátette. – De majd biztosan kitalálunk valamit. Kell, hogy legyen megoldás!
Ekkor óriásit csattant a bejárati ajtó, mintha valaki erőből vágta volna be, és kivágódott a konyhaablak. Hűvös szél szabadult be a szobába, s vadul végigvágtatott az egész házon, sorra csapva be az ajtókat és az ablakokat.  A kísértet egyszerűen nevetett rajtunk.
– Átjöhetnél hozzánk, talán biztonságosabb lenne.
Taylor hangja teli volt aggodalommal, ám én nem akartam ilyen egyszerűen meghátrálni.
– Nem, ha harc, hát legyen harc!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött