Salvador - Demonicfalls: 3. fejezet

Még aznap délután sikerült rábeszélnem a város lakóit, hogy Salvador és Monocerus nem jelentenek veszélyt, sőt ők is harcolni akarnak az elnyomás ellen. Miután tisztáztuk a helyzetet nem volt nehéz meggyőznöm őket: engedjék el a barátaimat.
Salvador hálásan nézett rám és folyton a bocsánatomért esedezett, de én képtelen voltam megbocsátani neki.
– Mégis milyen szövetséges vagy te! – rivalltam rá – Képes voltál otthagyni, teljesen megfeledkezve rólam! Ha nincs Nashe biztosan ott végeztem volna!
Salvador döbbenten állt és csupán annyit tudok kibökni, hogy: – Ki az a Nashe?
– Inkább azt mondanád el, hogy ki, vagy mi, vagy te?!
S meg sem várva a válaszát elrohantam. Meg sem álltam az istállók melletti karámokig, melyek egyikében nagyon különleges lovak legelésztek. A színűk olyan volt, mint az esti égbolt, valamennyire hasonlítottak az unikornisra, de nekik két csavart szarvuk volt. Hatalmas, zömök és erős lényeknek tűntek, hosszú bokaszőrzettel. Kecskeszakálluk pedig évezredes bölcsességről árulkodott, ahogy mindentudó tekintetük is. Amint néztem őket mindenről megfeledkeztem, lelkem olyan lett akár a tátongó üresség, melybe oly reménytelenül belevesztem.
Egyszer csak egy kéz érintését éreztem a vállamon, majd egy barátságos hang ütötte meg a fülem.
– Jól vagy?
Ám én nem válaszoltam, de még csak meg sem fordultam. Hagytam, hogy ott álljon, mögöttem, egészen közel hozzám.
– Aggódom érted – folytatta – Be kell, valljam, önkéntelenül is, de kihallgattalak benneteket. Úgy vélem ő megbántott téged és ehhez nekem is közöm van. Márpedig a szövetségesekkel nem jó összeveszni, főleg, ha ők felelnek az ember életéért. Igaz, én ezt nem érthetem, de megpróbálom a te szemszögedből nézni, hiszen én is csak egy ostoba szörnyeteg vagyok a magam módján.
Elgondolkodva oldalra hajtottam a fejem.
– Ha már itt tartunk – sóhajtottam –, akkor elmondanád nekem, hogy mi az az „erdőjáró”?
Nashe ha lehet még közelebb hajolt hozzám, úgy suttogta.
– Ha úgy tetszik egy gáláns úriember, ha úgy tetszik, akkor igazi szörnyeteg.
– Hm… és te melyik is lennél? – fordultam meg.
A fiú egyenesen a szemembe nézett és úgy felelt. – Az attól függ, akár mindkettő.

– Akkor számíthatok rád? Velem fogsz harcolni, hogy megtörjük a szörnyek hatalmát?
– Természetesen, Devon.