Salvador - Enwood: 3. fejezet

Miután felsorakoztunk és megszólaltak a kürtök elkiáltottam magam. – Támadás!
A két sereg egyszerre indult meg a két egymással szembeálló dombról. A völgy aljában érve összecsaptunk, s végre küzdhettünk a szabadságunkért.
Mindenki ordított, a kardok fémesen csendültek össze, a pajzsok nagyokat csattantak, amint egymásnak rohant a két sereg. Velem és Monocerusszal az élen, Salvadorral és a többiekkel a nyomunkban. Bátran forgattam kezemben a kardot, sorra döfve le a gonosz kis manókat és hasonló szörnyeket. De az igazi bestiákhoz kevés voltam, ahogy a többi ember is.
Őket már csak a lények győzetik le, döbbentem rá és bíztam benne, hogy erre is sor kerül majd. Mert egy biztos volt: halálomig harcolni fogok, vagy addig, amíg meg nem nyerjük a csatát.
Hamarosan Salvador elveszett mellőlem, viszont egyszer csak Nashe bukkant fel az oldalamon. Olyannyira nem számítottam rá, hogy felé csaptam a karddal. Nem sok kellett hozzá hogy megsebesítsem.
- Hé, csak én vagyok az, Devon. – mondta az erdőjáró – Túl nagy a fölényük, kell valami csel!
A fiúnak teljesen igaza volt, ezt ugyanis már az első pillanattól sikerült megállapítanom, már amikor felsorakoztak. Ha nem találunk ki valamit, de gyorsan, akkor vesztünk és vége mindennek.
Ez a gondolat egyre ott motoszkált a fejemben, nem akart békén hagyni. 
- Hagy gondolkozzak! – vetettem oda a fiúnak mielőtt belevesztem volna a tömegbe. Bátran indultam neki, kardomat előre tartva, Monocerus hátán. Több furcsa kis szörnyet sikerült lekaszabolnom, de az igazi kihívást az erősebb rémségek jelentették, mint például a gólemek, kentaurok és hasonlók.
Hirtelen egy hatalmas valami repült el felettünk, óriási árnyéka volt és ez megrémített. Amúgy is volt bennem egy kis félsz, de most, hogy volt elképzelésem arról: miféle lényekkel állunk szemben – kezdett inamba szállni a bátorságom.
Hosszas csatározást követően mindkét sereg rendesen megfogyatkozott, de mintha az ellenfél hadserege folyton utánpótlást kapott volna, úgy tűnt az Enwood felőli domb ontja magából a szörnyeket. Míg mi csak fogytunk, nekünk nem voltak tartalékjaink.
Hamarosan nagyon úgy nézett ki, hogy vesztésre állunk, hiába minden igyekezetünk. Aztán Nashe megint felbukkant mellettem.
- Kitaláltál már valamit? – kérdezte – Mert ezt nem fogjuk sokáig bírni…
- Gondolkozom! Csak adj még egy kis időt!
Néhány jól irányzott csapás után sikerült végeznem egy lélekrablóval. Szörnyű, lelketlen teremtmény az ilyen, mely az emberek érzéseiből táplálkozik. Legalábbis a szüleim mindig így emlegették őket.
Egy kis idő után Salvadorral is sikerült összefutnom. Éppen a zöld fényt bűvölte, vagy inkább próbálta az irányítása alatt tartani. Mindenesetre egész jól csinálta, amit csinált.
- Neked van valami ötleted, hogy hogy lehetne túljárni az eszükön? – vetettem oda, miközben ledöftem egy ellenséges katonát.
Az angyal nemet intett, de ott bujkált a tekintetében valami, ami reménnyel töltött el.
De neked biztosan lesz egy, a jóslatnak be kell teljesülnie!
Ekkor egy chupacabra kegyetlenül hátba támadt. Esélyem se volt ellene, azonnal leterített és a kard is kiesett a kezemből. Bár utána kaptam, nem értem el, az ocsmány kecskefaló meg egyenesen az arcomba vicsorgott. Úgy éreztem itt a vég.
Ám egy zöld fényű csóva váratlanul lelökte rólam a fenevadat. Hálásan néztem arrafelé, amerről a csóva érkezett, de Salvadort már elnyelte a morajló tömeg.
Feltápászkodtam, majd a kardomért nyúltam és folytattam a reménytelen küzdelmet.
Ők túl erősek voltak, ha nem találok ki valamit, tényleg végünk.

~*~

A felismerés úgy ért akár derült égből villámcsapás és az érzés egészen felvillanyozott. Mikor kardomat belemélyesztettem egy gólem lábába jöttem rá, hogy mi is a lényeg, hogy min indulhatnánk el. Az erős szarupikkelyeken keresztül a halképű csak annyit érezhetett, mintha szúnyog csípte meg, de akkor is az az érzés mindent megmagyarázott. S bár a szörny csupán egészen aprócska fájdalmat kellett, hogy érezzen, mégis földre került, innentől kezdve pedig végezhettem vele. Egyszerű, gyors mozdulatokkal megvakítottam mindkét szemére, innentől már nyert ügyem volt, hiszen kezdett kibontakozni egy terv a fejemben.