Örökség - egy vámpír emlékirataiból: 12. fejezet
„2009.07.01.
Újra szörnyeteggé akarok válni, vérszomjas, könyörtelen lénnyé! De Emilynek még mindig szüksége van rám az örökség miatt…”
Újra szörnyeteggé akarok válni, vérszomjas, könyörtelen lénnyé! De Emilynek még mindig szüksége van rám az örökség miatt…”
z
Sötét éjszaka volt és én nem bírtam tovább. Emily mellettem
aludt, amikor felkeltem és kilopóztam a házból. Edmund még nem tudott semmiről,
ami csakis valamiféle csodának köszönhető. A zsigereimben éreztem a késztetést,
ezt már nem lehetett megállni. Úgy éreztem, azonnal ölnöm kell, különben
megőrülök. Így hát nekiindultam becserkészni a prédát. Tudtam, ma az első
áldozatom az lesz, aki először szembe jön velem az utcán, ezért is mentem be a
városba. Extra gyorsaságomnak köszönhetően nem volt szükségem autóra, különben
is, az csak a lebukásomat segítette volna. Manapság olyan gyorsan le tudták
nyomozni a járműveket, hogy inkább nem is nagyon használtam az autót. A
városban kedvemre választottam egy kocsmát, ahova betértem. Régen, vagy ötven
évvel ezelőtt imádtam a kocsmák hangulatát. Ma már sajnos más volt a helyzet,
mivel az emberek már nem olyanok voltak, mint akkoriban. Igaz, részegek mindig
is voltak és lesznek is, ők a legkönnyebb áldozatok. Leültem a pultnál, s
kértem egy korsó sört a csapostól.
- Nehéz nap, mi? – fordult felém az egyik, láthatóan becsiccsentett férfi. Kissé bánatosan mértem végig a mellettem ülő, harminc körüli pasast. Erősnek tűnt, de már a szemei furcsán csillogtak az italtól.
- Az, haver. A barátnőm az idegeimre megy.
A férfi közelebb ült hozzám, mert fellelkesedett, hogy végre talált egy ivócimborát. Közben megkaptam a sörömet.
- Azok a nők, csak a baj van velük. Jó helyre jöttél, az ital a legjobb búfelejtő!
Halványan rámosolyogtam, majd belekortyoltam a korsómba.
- Az újdonsült barátomnak is még egy kört! – szóltam a csaposnak. Ő pedig töltött, aztán azt is odaadta.
- A nevem Ron Dirrt, és a tiéd?
- Daniel Averay.
Koccintottunk, Ron pedig egy szuszra kiitta a pohara tartamát.
- Még egyet neki!
A csapos már adta is a következőt. Eliszogattunk még néhány órán keresztül. Én keveset ittam, míg Ron szó szerint vedelt mellettem. Aztán, amikor már közeledet a zárás, a csapos kérte, hogy távozzunk, felajánlottam újdonsült barátomnak, hogy hazakísérem. Szép lassan kitámogattam a részegségtől daloló Ront az ajtón, hosszú ideig sétáltunk arra amerre ő mondta, aztán elértünk egy eldugott sikátorhoz. Itt volt a tökéletes alkalom! Berángattam a sikátorba és percek alatt magamba szívtam alkoholtól pezsgő vérét. Bár részeg volt és nem tudta mi történik, akkor is ordított, amíg tudott. Én meg kiélveztem az erőfölényemet. Ron vérétől enyhén berúgtam. Fellelkesedve az első véradagtól indultam a következő lehetséges áldozatom után.
Már hajnalodott, amikor hazafelé vettem az irányt. Csupa vér voltam, s legalább öt emberrel végeztem, ha nem többel. Egy idő után teljesen elvette az eszemet a vér és önkívületi állapotba kerültem, a hajnali órákban már alig tudtam leállni.
- Kellően kitomboltad magad?
Legnagyobb bánatomra Edmund már ébren volt, a konyhában tett-vett. Csupán fáradtan bólintottam. Nem akartam mást, csak aludni, jól kipihenni magam.
- Ezúttal hány ember életét vetted el? – nézett rám undorodva, először vettem észre, hogy undorodik tőlem. – Ugye nem hagytál hátra nyomokat?
Mindig ugyanazok az ostoba kérdések! – morogtam magamban. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, márpedig nagyon úgy tűnt, ebből az lesz.
- Nem! – vágtam rá – Megyek aludni.
- Persze, a lány mellé, mi? – ezzel dühített fel a leginkább – Vagy ő csak az ágyadat melegíti?
Haragosan néztem rá, úgy éreztem hátba támadtak.
- Inkább örülhetnél, hogy szereztem egy barátot!
Edmund keserűen felnevetett. – Gratulálok, Daniel. Most miféle útszéli cédát sikerült felszedned?
Ettől kirázott a hideg, támadásba lendültem. Edmundot meglepte a cselekedetem, így hamar földre került, aztán hosszas küzdelem kezdődött kettőnk között. Ki-ki harcolt a maga igazáért.
- Örömmel közlöm veled, hogy a barátaimat megválogatom, míg az áldozataimat nem! – viharzottam fel a szobámba, alig bírtam megállni, hogy kárt tegyek a bácsikámban. Legnagyobb meglepetésemre, Emilyt sehol se találtam.
- Elzavartad? Hogy tehetted ezt! – vágtam a falhoz az éjjeli lámpát.
- Még szép, hogy elküldtem őt, idegenek ne tartózkodjanak a tudtom nélkül a házamban.
Dühösen távoztam a házból, semmi értelme nem lett volna ott maradni. Azonnal meg kellett találnom a lányt.
- Nehéz nap, mi? – fordult felém az egyik, láthatóan becsiccsentett férfi. Kissé bánatosan mértem végig a mellettem ülő, harminc körüli pasast. Erősnek tűnt, de már a szemei furcsán csillogtak az italtól.
- Az, haver. A barátnőm az idegeimre megy.
A férfi közelebb ült hozzám, mert fellelkesedett, hogy végre talált egy ivócimborát. Közben megkaptam a sörömet.
- Azok a nők, csak a baj van velük. Jó helyre jöttél, az ital a legjobb búfelejtő!
Halványan rámosolyogtam, majd belekortyoltam a korsómba.
- Az újdonsült barátomnak is még egy kört! – szóltam a csaposnak. Ő pedig töltött, aztán azt is odaadta.
- A nevem Ron Dirrt, és a tiéd?
- Daniel Averay.
Koccintottunk, Ron pedig egy szuszra kiitta a pohara tartamát.
- Még egyet neki!
A csapos már adta is a következőt. Eliszogattunk még néhány órán keresztül. Én keveset ittam, míg Ron szó szerint vedelt mellettem. Aztán, amikor már közeledet a zárás, a csapos kérte, hogy távozzunk, felajánlottam újdonsült barátomnak, hogy hazakísérem. Szép lassan kitámogattam a részegségtől daloló Ront az ajtón, hosszú ideig sétáltunk arra amerre ő mondta, aztán elértünk egy eldugott sikátorhoz. Itt volt a tökéletes alkalom! Berángattam a sikátorba és percek alatt magamba szívtam alkoholtól pezsgő vérét. Bár részeg volt és nem tudta mi történik, akkor is ordított, amíg tudott. Én meg kiélveztem az erőfölényemet. Ron vérétől enyhén berúgtam. Fellelkesedve az első véradagtól indultam a következő lehetséges áldozatom után.
Már hajnalodott, amikor hazafelé vettem az irányt. Csupa vér voltam, s legalább öt emberrel végeztem, ha nem többel. Egy idő után teljesen elvette az eszemet a vér és önkívületi állapotba kerültem, a hajnali órákban már alig tudtam leállni.
- Kellően kitomboltad magad?
Legnagyobb bánatomra Edmund már ébren volt, a konyhában tett-vett. Csupán fáradtan bólintottam. Nem akartam mást, csak aludni, jól kipihenni magam.
- Ezúttal hány ember életét vetted el? – nézett rám undorodva, először vettem észre, hogy undorodik tőlem. – Ugye nem hagytál hátra nyomokat?
Mindig ugyanazok az ostoba kérdések! – morogtam magamban. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, márpedig nagyon úgy tűnt, ebből az lesz.
- Nem! – vágtam rá – Megyek aludni.
- Persze, a lány mellé, mi? – ezzel dühített fel a leginkább – Vagy ő csak az ágyadat melegíti?
Haragosan néztem rá, úgy éreztem hátba támadtak.
- Inkább örülhetnél, hogy szereztem egy barátot!
Edmund keserűen felnevetett. – Gratulálok, Daniel. Most miféle útszéli cédát sikerült felszedned?
Ettől kirázott a hideg, támadásba lendültem. Edmundot meglepte a cselekedetem, így hamar földre került, aztán hosszas küzdelem kezdődött kettőnk között. Ki-ki harcolt a maga igazáért.
- Örömmel közlöm veled, hogy a barátaimat megválogatom, míg az áldozataimat nem! – viharzottam fel a szobámba, alig bírtam megállni, hogy kárt tegyek a bácsikámban. Legnagyobb meglepetésemre, Emilyt sehol se találtam.
- Elzavartad? Hogy tehetted ezt! – vágtam a falhoz az éjjeli lámpát.
- Még szép, hogy elküldtem őt, idegenek ne tartózkodjanak a tudtom nélkül a házamban.
Dühösen távoztam a házból, semmi értelme nem lett volna ott maradni. Azonnal meg kellett találnom a lányt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése