Örökség - egy vámpír emlékirataiból: 13. fejezet

„2009. 07. 02.
Van olyan, amikor meggondolatlanul követünk el dolgokat és később bánjuk tetteinket, de én soha!
Büszkén vállalom minden tettemért a felelősséget, elvégre, ha nem így lenne, akkor nem lennék önmagam.”

z

Emilyre a közeli erdőben találtam rá, furcsálltam, hogy nem egyenesen haza ment, de megértettem.
- Hé, várj meg! – kiáltottam utána, mikor el akart szaladni előlem. Rám emelte nagy, kék szemeit, melyek teli voltak csalódottsággal és szomorúsággal.
- Tényleg kár volt veled barátkoznom, Daniel – vágta hozzám a keserű szavak, majd elfutott. Kihasználta a gyorsaságát, mert tudta, hogy képes engem is lehagyni, ha nagyon akarja. Csak úgy érhetem utol, ha megelőzöm valahogy. Szerencsémre, úgy ismertem az erdőt, akár a tenyeremet. Bár hamar szem elől tévesztettem őt, de kifinomult érzékszerveimnek köszönhetően így is tudtam merre jár. A nyomában maradtam, mert azt akartam, hogy elhiggye, megmenekülhet előlem. Tudtam, az erdőből úgy sem juthat ki, itt nagyon könnyű eltévedni. Hosszas üldözés után találtam rá újra.
- Csak beszélni akarok veled, rendben? – kezdtem a világ leghülyébb élőlényének érezni magam mindezért. Elvégre szórakozni jöttem vissza a városba, a célom mindvégig az volt, hogy egy valódi szörnyeteg legyek, erre itt ez az ember és mindent megváltoztat! De hát én magam tettem ilyenné...!
- Semmi sincs rendben! – kiabálta, szemei teli voltak ugyanazzal az undorral, amivel Edmund tekintetében is találkoztam már.
- Mit mondott neked? – kérdeztem döbbenten, de Emily nem válaszolt, hanem megint kereket oldott. De ezúttal nem jutott messzire, mert hamar utolértem és le is előztem, így nagy lendülettel belém ütközött az egyik erdei ösvényen.
- Eressz el! – követelte, ám erősen  tartottam.
- Na, akkor még egyszer. Beszélni akarok veled és az első kérdésem, hogy Edmund mit mondott neked rólam. Szóval?
Emily csak dühösen összeszorította a fogait, aminek köszönhetően kiugró szemfogai mélyen belefúródtak az alsó ajkába, a korábban elfogyasztott vér kiserkent a sebből. Láthatóan nem akart velem társalogni.
- Örülnék, ha megszólalnál végre, még mielőtt valami bajod esik – kezdtem elveszíteni a türelmem.
A lány erre fanyarul elmosolyodott.
- Mit csináltál az éjjel?
Nem tetszett, hogy kérdez, utáltam, ha mindenbe beleütik az orrukat.
- Ha annyira tudni akarod, szórakoztam.
- Ó, neked ez a szórakozás?! Más emberek életével játszani macska-egér játékot?
Ezek szerint Edmund mindent elmondott neki, egyre dühösebb lettem.
- Hé, ez fáj! – Emily úgy nyüszített a kezeim között, mint egy árva kölyökkutya. Utáltam magam, amiért ezt teszem vele, de mindent tudni akartam.
- Mit gondoltál, mi vagyok én? Egy herceg fehér lovon?
- Talán – hebegte.
- Hát akkor tévedtél! A vámpírok nem olyanok, mint amit a filmekben látsz!
- Mégis hány ember vére tapad a kezedhez?
Láttam a félelmet a szemében, tudtam, hogy nem mondhatom meg az igazat.
- Nem tudom pontosan, nem számolom. Nem vagyok őrült sorozatgyilkos, csak azért ölök, mert szükségem van a vérre és talán egy kicsit élvezem is. Ez együtt jár az örökséggel.
- Hát ez aztán megnyugtató! – mocorgott, próbált kiszabadulni.
- Elengedlek, ha nem futsz el.
- Jó.
Bár arra számítottam, hogy futásnak ered, ő mégis maradt.
- Edmund mindent elmondott nekem rólad, amivel kiborított, mert én nem így gondolkodtam felőled. Azt hittem nem vagy az a szörnyeteg, aminek a nagybátyád leírt.
- Sajnálom, de csalódást kell okoznom, mert a bácsikámnak igaza van.
- Szerinted szükségem van még a tanításaidra?
- Egyetlen egy lecke van már csak hátra – nyugtattam meg.
- És mi lenne az?
- Amitől annyira viszolyogsz.
Ebből azonnal értette, hogy mire célzok és kedvetlenül nézett rám. – Hát, ha ez szükséges ahhoz, hogy örökre megszabaduljak tőled, akkor legyen.
Még aznap éjjel végeztünk egy emberrel, akit én választottam ki neki első áldozatként. Elmagyaráztam, hogyan és mit tegyen. Figyelmeztettem, hogy sose hagyjon nyomot maga után. Aznap éjjel láttam őt utoljára, ugyanis attól a naptól kezdve került engem és ebből megértettem, hogy jobb, ha nem megyek többé a közelébe. Innentől Emilynek, magának kellett megküzdenie az örökségével.