Álomfogó - csalóka álmok: 9. fejez

Egyszer csak az alagútnak vége lett, tulajdonképpen beleszaladt egy óriási falfestménybe. Zavartan néztem fel az utolsó gyufa fényében. A falon lévő festmény nem egyetlen kép volt, hanem több kockára volt osztva. Akár egy képregény, maradt tátva a szám.
 Szerinted mi lehet ez? – kérdeztem a fiút.
Mort elgondolkodva fordult a fal felé, a gyufa időközben elaludt, így szinte semmit se láttunk.
 Jancsi és Juliska – felelte nemes egyszerűséggel. Elképzelhetőnek tartottam, hogy még a vállát is megvonta, bár a sötétben ezt nem láthattam.
 Miért mindig ez a mese?! – akadtam ki. Nagyon elegem volt már Mortból, ebből a helyzetből, a mesékből és a főnökömből. Utóbbiból pedig azért, mert már napok óta eltűntem és valószínűleg kirúgott a drága. – Ki lehet innen valahogy jutni? Ha elveszítettem a munkám, akkor…
Mort eldobta a gyufaszál maradékát – hallottam, amint halkan koppant a földön –, s rátaposott.
 Biztosan ki jutunk innen. A munkádért pedig ne aggódj, ha ki is rúgnak, találsz majd másikat.
Dühösen belebokszoltam a vállába. Hát nem érti, hogy nekem ez az egyetlen esélyem a céljaim eléréséhez?! Sokáig kémleltem a sötétséget, míg a szemem végre hozzászokott. Alig bírtam kivenni a festmény részleteit. Hol egy erdőt, vagy éppen egy házikót láttam felsejleni a sötétben.
 Minden ott van a falon, sőt talán több is – lépett mögém Mort. Értetlenül fordultam felé, s hirtelen rájöttem, hogy túl közel vagyunk. Zavartan léptem odébb.
 Mire célzol ezzel?
Mort hosszan hallgatott mielőtt megszólalt volna. – A mese az alapja itt mindennek. Ez a ház egy mézeskalácsház, ha nem tűnt volna fel. S ha úgy tetszik, te vagy Juliska, én Jancsi, a boszorkány pedig odafent van.
Megrökönyödve sandítottam arra, amerre a fiút sejtettem. – Miféle baromságokat hordasz te meg itt össze?
Mort ezúttal nem válaszolt, hanem a fal elé lépett és tapogatózni kezdett a sötétben. Elhúzódtam a faltól, hogy helyet adjak neki. Egyszer csak benyomott egy követ, s a fal nagy zajjal szétnyílt. Por szállt fel, amitől köhögő roham jött mindkettőnkre.
 Gye…re – köhögte Mort, s a kezemnél fogva maga után rántott. A sötétben, az egyenetlen talajon bukdácsolva rémes volt közlekedni. Néhányszor fen állt a lehetősége egy lábtörésnek vagy egy ficamnak.
 Hé, lassabban! – rántottam bele a fiú karjába. Mort kissé morogva lassított a léptein. Emiatt párszor majdhogynem ráléptem a sarkára.
 Figyelj oda! Különben nem lesz sarkam, mire kijutunk innen.
 Jól van, bocsi – sóhajtottam.
Aztán jó ideig csöndben mentünk egymás után. Igyekeztem minél rövidebben lépni, nehogy letapossam az előttem haladót. Gondolatban visszakanyarodtam a munkámhoz és a meséhez. Majd csupán a mese töltötte ki minden gondolatomat.  Ha minden baromság, amit Mort mondott igaz, akkor hiába jutunk ki ebből a rohadt útvesztőből. A banya fent vár és biztosan éhes. Már láttam is magam előtt, hogy nyárson sülünk a tűz felett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött