Telivér - illúziók és álmok: 2. fejezet

- Remekül futott, már csak az a kérdés, hogy milyen hosszútávon.
Boldogan hallgattam az idős tréner szavait, hiszen megdicsért a teljesítményemért, még úgyis, hogy vannak kétségei a tehetségemmel szemben, de ez azt jelentette, hogy hamarosan újra bizonyíthatok.
- Dan, sétáltassa le és vigye vissza a helyére!
Húszpercnyi sétát követően a karámok mentén bementünk a csikóistállóba, ahol a fiatal képzésben lévő és még képzésre váró lovak tartózkodtak. Ez volt jelen pillanat az én otthonom is, aminek nagyon örültem, mivel ez volt az első állomása annak, hogy csodálatos karriert futhassak be.
- Nagyon ügyes voltál ma, Illúzió! – emelte le a lovászfiú egyenes profilú, kissé szoborszerű fejemről a kantárt, s én megkönnyebbülten köptem ki a zablát. A könnyű galoppnyereg már a bokszom ajtaján lógott, a versenyistálló kék-fehér színeiben pompázó izzasztóval együtt. Dan a vállára vetette a kantárt és óvatosan a karjára fektette a könnyed nyerget, majd néhány dicsérő szó kíséretében kihátrált a bokszomból és elment a nyerges felé a felszereléssel. Csendesen hallgattam egy ideig a fiú lépteinek elhalló zaját, aztán a szénahálómhoz fordultam és mohón szálazni kezdtem a tartalmát.

Ó

A másnap már számomra is úgy kezdődött, mint a versenylovaké. Végre jó úton jártam, a bajnokokén.  
Továbbra is kora reggel már mozgás volt az istállóban. A lovászok sorra látták el a lovakat, tulajdonképpen mindenkinek volt egy lovásza, az enyém Dan. Ő felelt értem és az ellátásomért. Fiatal kora ellenére nagyon értette a dolgát. Egy szavam sem lehetett panaszra.
Most is pontban reggel fél hatkor érkezett a reggelimmel. Amint odatartotta elém a zabbal teli vödröt, én mohón rávetettem magam.  Nem tudom miért, de ilyenkor mindig megfeledkezem a jó modorról.
- Te, teljesen úgy viselkedsz, mint aki már egy hete nem kapott enni.
Nevetett a fiú miközben sarkon fordult, hogy a nyerges felé vegye az irányt. Pillanatokkal később karján a nyereggel és a kantárral tért vissza, bal kezében pedig az ápolóládát cipelte.
A nyerget és a kantárt letette a boksz ajtajára, majd könnyed, körkörös mozdulatokkal végighúzta rajtam a vakarót. A kefe érintéseitől – és talán az izgalomtól – izgatott remegés futott át egész lényemen. Türelmetlenül böködtem Dan egyik karját, mikor óvatosan elhelyezte hátamon a nyerget és az izzasztót. Miután a fiú meghúzta a hevedert rávett, hogy nyissam ki a szám, gyorsan becsúsztatta a fogaim közé a zablát. A vas hidegének érzésétől még mindig táncoltak az idegeim, de már sokkal nyugodtabb voltam, mint előző nap. Hiszen a mai futásomnak nem volt akkora tétje, mint a korábbinak. Ugyanis azt már bebizonyítottam, hogy tudok futni, de még annyi mindenről meg kellett győznöm az öreg trénert, nem adhatom fel!
Dan szélesre tárta előttem a boksz ajtaját, mire én – megfeledkezve a mellettem álló fiúról – nekiindultam.
- Hé, Illúzió! Állj meg, fiú! – kiáltotta utánam, s hangja hallatán végre észbe kaptam. Megtorpantam és bűnbánó szemekkel fordultam vissza a fiatal lovászhoz. Dan éppen ekkor tápászkodott fel a cementpadlóról.
- Jól van, megbocsátok neked, Illúzió.
A fiú még egy fájdalmas mosolyt is kipréselt magából, miközben vérző tenyerét vizsgálgatta.
Meggondolatlanságom miatt a szár végighorzsolta a kezét.
- Gyere, menjünk! – Magamban gyötrődve mentem utána. Nagyon sajnálom Dan, ostoba voltam.
A pályára kiérve Mr. Evanst pillantottam meg, amint Nickkel beszélgetett. Biztosra vettem, hogy ma is ő lesz a lovasom, de már nem akartam tesztelni a srácot, csak bizonyítani a trénernek, hogy érdemes lenne a továbbiakban is velem dolgoznia.
Izgatottan, nagyokat fújtatva léptem be a pályára, de ezúttal sokkal engedelmesebb voltam, mint legutóbb. De amikor Nick azt kérte, hogy álljak meg a startvonalnál, én megmakacsoltam magam.
- Nicolas, ne feledje, hogy nem szabad dühösnek lennie Illúzióra!
A munkalovas bólintott, majd elindultunk. Végig igyekeztem engedelmeskedni, hiszen a feladatok tulajdonképpen ugyanazok voltak, mint előző nap. Az időmet ezúttal se mérték, egyelőre Mr. Evans csak azt akarta látni, hogy képes vagyok-e futni. A kora reggeli edzések így mentek egy darabig, aztán elkezdték mérni az időmet. Viselkedésükből arra jutottam, hogy meg vannak elégedve a teljesítményemmel. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött