Telivér - illúziók és álmok: 6. fejezet

- És a lovak elindultak! – harsogta a kommentátor. Alig pár másodperce, hogy megszólalt a rajtot jelző csengő, s abban a pillanatban a kapuk kivágódtak. Hatalmas lendülettel ugrottam ki a startgép bokszából, ellenfeleimmel együtt. Összesen heten indultunk ebben a futamban, s én voltam a mezőny hetedik indulója. Lovasom, Ray Miller, azonnal a belső korlát felé irányított, hogy minél kisebb távot kelljen megtennem. Mr. Evans szerint ő egy profi zsoké, vele csak nyerhetek, és én őszintén reméltem, hogy így is lesz.
Hatalmas vágtaugrásokkal, szorgalmasan faltam a métereket, de mindhiába, mivel a boly az utamat állta. Ray kereste a kiutat, de sehol sem volt még csak egyetlen rés sem, amin átverekedhettem volna magam, ráadást a korláttól is eltávolodtunk. Hosszú perceken keresztül tehetetlenül kerestük a lehetőséget, mikor az egyik ló fáradni kezdett és így rés nyílt a bolyban. A zsoké azonnal arrafelé irányított, s pillanatok alatt elhúztunk vagy négy ló mellett is. De még messze volt a cél, s jó pár lóhosszal előttünk dübörgött az élboly. Ray megint csak a belső korlát felé irányított, majd megmutatta a pálcát, hogy emlékeztessen: még versenyben vagyunk és eszem ágába se jusson feladni! Én pedig ennek megfelelően növeltem vágtaugrásaimat.
- Nézzék! Illúzió hirtelen megindult és egyre gyorsabb, micsoda futás! – kiáltotta el magát a kommentátor, hangja kissé magasan csengett az izgalomtól.
Innentől kezdve olyan volt, mintha szárnyakat kaptam volna, csak úgy repültem előre. A köztem és az előttem lévő három ló közötti távolság folyamatosan csökkent, a talaj teljesen elmosódott, a lódobogás úgy csengett a fülemben, akár szívem zakatolása, amint pumpálja a vért az ereimben.
Egyszer pedig csak beértem a többi lovat. De akkor Ray visszafogott egy kicsikét, amit eleinte nem tudtam hova tenni, de aztán rájöttem, hogy mire vár.
Az egyik ló sebessége időközben egyre lassult, könnyű szerrel képes voltam leelőzni fáradt vetélytársamat.
- Illúzió vészesen közeledik az élen járókhoz!
A bemondó hangja már rekedtessé vált, annyira izgatott volt, s ez csak még több erőt adott. Élveztem, hogy szorítanak nekem, a közönség is tombolt. 
Gyorsan utolértem a másik két lovat, s mikor befordultunk a hátsó egyenesre, már mellettük vágtattam. Ray még mindig igyekezett a belső korlát közelében tartani, és folyamatosan hajtott előre, én pedig engedelmesen növeltem a sebességet. Hamarosan lehagytuk az egyik vetélytársamat, ugyanis a fekete csikó fáradni kezdett, ami érthető is, hiszen eddig (az egész futam alatt) az élen vágtatott. Már csak egyetlen ló volt előttem, ez a nagy pej választott el csupán a győzelemtől.
- Gyerünk, meg tudod csinálni! – hallottam elsüvíteni lovasom biztatását a fülem mellett.
Erre még jobban megnyújtottam a vágtaugrásaimat, az a néhány hossz – mellyel le voltam maradva – hamar elfogyott, s már fej-fej mellett vágtattunk a cél felé. Ellenfelem zsokéja megmutatta a pálcát a lovának, mire az még gyorsabban kezdett vágtatni, de én könnyedén tartottam vele azt az iramot, amit diktált.
- Táncparkett Ördöge és illúzió fej-fej mellett vágtatnak a cél felé, már csak pár méter van hátra…! – harsogta a kommentátor, a közönségen izgatott morajlás vonult végig. – Vajon ebből célfotó lesz?
Ekkor Ray újból megmutatta a pálcát, s én még jobban belehúztam. Először egy nyakhosszal, majd egy egész lóhosszal sikerült elhúznom a másik csikó mellett. Még hallottam, amint zsokéja rákiált a lóra és dühösen pálcázza, de a párosnak már semmi esélye sem volt.
- Gyönyörű hajrát láthattunk, a versenyt Illúzió nyerte öt lóhosszal!
Ray, miután átvágtattunk a célvonalon, felállt a kengyelben és én azonnal lassítottam. Nem különösebben éreztem magam fáradtnak, sőt még tovább is mentem volna.
Lovasom megpaskolta verejtékes nyakamat, majd emberek gyűltek körém.
A győztesek körében egy ember kattintgatta a masináját, ekkor már mindenki velem volt, aki számított. Ray büszkén feszített a nyeregben, Mr. Evans mellettem állt és elismerő pillantásokat vetett rám, Dan egyik kezével erősen tartotta a kantárszárat, miközben a másikkal a virágkoszorút igazgatta el a nyakamon.  S mily meglepő, még a gazdám is előkerült, Mr. Smith, akit alig-alig láttam mióta a tulajdonába kerültem.
A fotózást követően Dan visszavezetett az istállóba, míg Mr. Evanst a riporterek megállították egy pillanatra. Látszott az idős tréner arcán, hogy nem lelkesedik a dologért, de én tudtam, hogy legbelül ő is örül a győzelmemnek.
- Mit szól Illúzió győzelméhez?
- Úgy futott a csikó, ahogyan azt várta?
Vágtak egymás szavába a lelkes riporterek, meg sem várva kérdéseikre a választ.
- Azt hiszem, ma egy új bajnokot köszönthetünk Illúzió személyében, mert ez a nagyszerű csikó a mai napon bizonyította, hogy van tehetsége, és ami még fontosabb, szíve a futáshoz. – jegyezte meg az öreg szűkszavúan mielőtt utánunk jött volna az istállók felé. Dannel sokáig sétáltunk, míg ki-ki végezte a maga dolgát.
- Remek voltál ma, fiú! – dicsért meg a fiú, miközben egyre közelebb sétáltunk az istállókhoz. – Igazi bajnok lesz belőled, Illúzió!