Telivér - illúziók és álmok: 7. fejezet

A versenyt követően egy hét pihenőt kaptam, majd fokozatosan újra kezdtük a munkát. Az edzések egyre hosszabbak lettek és az eredményeim is javultak.
Egy nap Mr. Evans egy versenynaptárral kereste meg a gazdámat, akivel végül az ovális pályánál sikerült beszélnie, így minden szót hallhattam, még ha nem is értettem.
- Nézze, Illúzió remek ló, indulhatna néhány kisebb őszi versenyen, ahol nem olyan nagy a tét, hogy tapasztalatot szerezzen, aztán versenyre kelhetnénk a legnagyobbak ellen is. Mit szól hozzá?
Mr. Smith elgondolkodva simogatta meg frissen borotvált állát, egyértelmű volt, hogy gondolkodik valamin. – Hm… Ha maga mondja, legyen. De amint a csikó készen áll a nagyobb pénzdíjazású versenyekre, azonnal indítjuk rajta, rendben?
- Igen, uram. A következő verseny október elején esedékes, addig még van néhány hetünk, Illúziónak lesz ideje felkészülni a versenyre.
Ó

Az elkövetkezendő napokban a verseny gondolata kötötte le minden figyelmemet. Minden napom edzéssel telt, reggeltől estig nem járt más a fejemben, csak a verseny napja, míg fel nem virradt.
A verseny helyszíne ezúttal Lexington KY volt.
Kissé idegesen táncoltam a szár végén, miközben róttuk a köröket a jártatóban, legalábbis engem ez a körkarám arra emlékeztetett. Dan erősen tartotta a szárat és megnyugtató szavakat mormolt az orra alatt, így hamarosan én is lecsillapodtam valamelyest.
- Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket! – harsogta a bemondó. – Nagyszerű lovakat láthatnak ma itt, fantasztikus verseny elébe nézünk! A futam favoritja Széltáncos, de ne feledjék, egy ló és így egy futam is, csupa meglepetés.
Miután az emberek megnéztek minket és fogadtak, nyeregbe szálltak a zsokék. Ezúttal is Ray Miller ült fel a hátamra, míg az edzéseken továbbra is Nick lovagolt.
Amint megszólalt a startot jelző csengő és kivágódtak a startgép kapui tíz telivér – köztük jómagam – dübörgött végig a pálya első szakaszán, melyet kénytelen voltam megtenni a bolyban.
Csak nagy sokára sikerült kikeverednem az öt csikó közül, míg a mezőny másik fele már régen az élen járt. De amint ez megtörtént úgy mentem, mint a nyíl. Valósággal repültem, pedig nem voltak szárnyaim. Térölelő vágtaugrásaimnak köszönhetően gyorsan sikerült behoznom a hátrányomat.
Az élen járó lovak közül többen is veszítettek a sebességükből, látszott rajtuk, hogy fáradnak.
Amikor ráfordultunk a klubház melletti egyenesre (a célegyenesre) már csupán két ló versenyzett egymással a győzelemért, alig pár lóhosszal előttem.
Meg tudjuk csinálni, akár csak a múltkor, dübörgött fejemben egyre a lelkesedés.
Vettem egy nagy lendületet, s még jobban növeltem a gyorsaságom. Innentől kezdve nem volt megállás, csak a cél lebegett a szemem előtt.
- Óriási galopp, hölgyeim és uraim! – kiáltotta el magát a kommentátor. Pár hosszú vágtaugrással sikerült pillanatok alatt utolérnem az élen járó lovakat, s egy ideig fej-fej mellett haladtam velük, aztán nevető harmadikként elhúztam mellettük. Erőlködés nélkül vágtattam át a célon, s örömmel hallgattam a közönség éljenzését.
Hamarosan már a győztesek körében tűrtem a kamerák kereszttüzét, együtt ünnepelve a tömeggel. Mr. Smith elégedetten paskolta meg izzadt nyakamat, de látszott rajta, hogy csak a győzelmemnek örül. Gazdám számára csupán a pénz volt a fontos, engem „emberszámba” sem vett. S ez így volt minden egyes versenyen, melyeket az őszi idényben sorra nyertem. Viszont Mr. Evans úgy örült a teljesítményemnek, mint egy büszke szülő – bár nem tudom, hogy volt-e valaha családja.
Danre továbbra is mindig számíthattam, olyan volt ő nekem, akár egy testvér, vagy legalábbis, mintha a legjobb barátom lett volna.
Bárhogy is néztem, egy idő után kötődni kezdtem a lovászfiúhoz, már őt tekintettem gazdámnak, nem azt az embert, aki még a nyáron vett meg, de sajnálatomra csak a pénzt és az üzletet látta bennem. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött