Telivér - illúziók és álmok: 8. fejezet

Félévnyi sikeres versenyzést követően még keményebb edzések következtek. Rengeteg időt töltöttem a pályán gyakorlással, szinte az egész napomat. Néha-néha Dan kivitt terepre, kikapcsolódásképpen. Hétvégenként pedig, és a verseny előtti napokban rendszerint pihenőt kaptam. Ezeket a napokat általában kint, a legelőn töltöttem és az álmaimat dédelgettem.

Ó

S egyszer csak felvirradt a Kentucky Derby napja, mely az én nagy napom, na meg még valamennyi hároméves telivéré. Ez egy fantasztikus verseny egy és negyed mérföldes távon a Churchill Downs nevezetű pályán.
Izgatottan táncoltam a vezetőszáron, melyet Dan alig tudott megtartani. Ezúttal nagyon izgatott voltam, hiszen a környezet teljesen idegen volt számomra, a nézőközönség sokkal nagyobb, mint bármely eddigi versenyemen és még több ellenfelem is volt. Vagy húszan indultunk abban a futamban, amit mindenki csak Kentucky Derby-ként emleget. 
- Hé, fiú! Nyugodj le szépen, ez is csak egy olyan verseny, aminek te leszel a bajnoka. – veregette meg izmos nyakamat a lovászfiú és én mindjárt lecsillapodtam valamelyest. Sárga szőröm már most tiszta verejték volt, ami nem nagyon tetszett Mr. Evansnek, de (azt hiszem) megértette, hogy ez a nap most más, mert a mai az én napom. Azt reméltem, hogy ma bizonyíthatom a gazdámnak, Mr. Smithnek, hogy nem csupán egy pénzt jelentő lelketlen valami vagyok, hanem érző lény.
Az eddig bennem rejtező csődörösség most akaratlanul is, de valahogyan a felszínre került. Ahogy róttuk a köröket a közönség előtt, többször is felágaskodtam. Egyszer még Dant is magammal rántottam, amiért végül még egy ember segítségével kellett vezetgetnie szegény srácnak.
Miután a zsokék nyeregbe szálltak és még utoljára megbeszélték a „haditervet” a trénerekkel, egy felvezető ló kíséretében elfoglaltam tizenkettedikként a helyemet a startgépben.
Türelmetlenül vártam, amíg a többi ló is felsorakozik, de volt olyan is közöttünk, aki annyira ideges volt, hogy csak hosszas küzdelem árán lehetett bevezetni őt a startgépbe.
S mikor már mindannyian vártuk a startot Ray a szárhoz fogta a sörényemet. Még sosem tett ilyet, talán ő is úgy vélte, a mai nap más lesz, mint eddig bármely verseny. Aztán megszólalt a csengő és a startgép kapui kivágódtak. Hatalmas lendülettel ugrottam ki, de figyelmetlen voltam és nekimentem a kapunak. Egy pillanatra meginogtam, az ütés annyira kizökkentett az egyensúlyomból, viszont amint visszanyertem azt, vágtattam tovább. Elhatároztam, hogy megnyerem ezt a versenyt, s ezzel bizonyítok mindenki előtt. Büszkék lesznek rám!
Zsokémnak nem igazán kellett biztatnia, pálca nélkül is úgy szálltam, akár a nyíl. Versenyre keltem a széllel, ahogyan mindig is akartam. Pillanatok alatt magam mögött hagytam jó néhány lovat, de az igazi favoritok már rég az élen voltak, ellenben velem.
Mélyen lélegeztem be a márciusi levegőt, orrlikaim olyannyira kitágultak, hogy látszott a rózsaszínes belsejük. Az ellenszél belekapott a sörényembe, s lovasom kék-fehér versenyöltözékébe.
A homokos talaj hatalmas port kavart lépteim nyomán, patáim csak úgy dübörögtek, amint egyre vittek a cél felé. A belsőkorlát mentén futottam, ahogyan a többiek is, ezért félő volt, hogy beszorítanak, de bíztam a képességeimben és reméltem, hogy gyorsabb vagyok, mint ők.
- Nézzék! Illúzió egyre jön! De az élen továbbra is Éjtáncos, Győzelem Hava, Bajnokok Bajnoka, Csodálat és Raped!
Látva az előttem vágtató lovakat még jobban megfeszítettem az izmaimat. Ray tulajdonképpen már nem is irányított, csupán utazott velem a cél felé. Óriási volt az az ováció, melyet a közönség produkált. Az emberek lelkesedésének hallatán még gyorsabban szedtem a lábaimat, ekkor járhattunk a pálya felénél. Sikerrel megelőztem még három lovat, de annyian voltak.
Le kell hagynom őket! – dobbant minden egyes léptemnél.
- Illúzió már az élboly sarkában van! Ez a csikó nem semmi!
Minden erőmet beleadva száguldottam, s így az élbollyal együtt fordultam rá az utolsó egyenesre.
- Kedves közönség, nagyszerű versenyt láthatunk! Illúziónak sikerült feljönnie és most valósággal berobbant az élen haladók közé.
Sokáig Éjtáncos mögött galoppoztam, a hatalmas fekete ló és a mellettem haladó Csodálat beszorított a korláthoz. De aztán sikerült kitörnöm közülük és Rapeddel egyetemben lehagynom azt a bolyt, mely időközben kialakult körülöttünk.
- Raped és Illúzió az élen! Egy favorit és egy nagy tehetség, vajon melyikük győz?
Még gyorsabban kell vágtatnom!
Percek alatt elsöpörtünk az összes ló mellett, már csak mi ketten voltunk versenyben. A kérdés pedig csupán az volt, hogy melyikünk nyer.
Váratlanul egy reccsenést hallottam és iszonyatos fájdalmat éreztem. Az egyébként is sérült lábam nem bírta tovább, s most élettelenül lógott. Fájdalmasan felnyerítettem, ezt a fájdalmat nem voltam képes elviselni, felágaskodtam, s kétségbeesetten néztem amint Raped elhúz mellettem. A közönség egy emberként hördült fel, s a nevemet kiáltozták.
- Illúziónak eltört a lába! Eltört a lába! – harsogta akadozó szavakkal a bemondó.
Rettegve, a fájdalomtól gyötörten forogtam körbe-körbe, lovasommal a hátamon. Bár legszívesebben a másik ló után vágtattam volna, alig bírtam mozogni a fájdalomtól. Élesen nyerítettem, a szörnyű érzés egész testemet átjárta, a mellső bal lábam pedig továbbra is rongyként lógott, mintha már nem is tartozna hozzám. Amint megálltam egy pillanatra, Ray leugrott rólam és mellém állt.
- Jól van, nyugodj meg szépen! – nyugtatott és erősen fogta a szárat.
De nekem sehogy sem fért a fejembe az, hogy nem futhatok, nem is beszélve arról a pokoli fájdalomról, mely annyira kínzón tombolt a lábamban.
Hamarosan egy autó érkezett a pályára, s váratlanul rengeteg ember vett körül. Ettől még idegesebb lettem, s megint felágaskodtam. Mikor földet értem még nagyobb fájdalmat éreztem, olyan hirtelen forrázott le az érzés, hogy összecsuklottak alattam a lábaim. Ugyanis sikerült a másik lábamat is megsebesítenem. Ray ijedten ugrott félre az utamból, s én tehetetlenül terültem el a földön.
A körülöttem sürgő emberek ezúttal is azon az érthetetlen nyelvükön beszéltek, mégis valami azt súgta, hogy rólam van szó.