Dorm: 16. fejezet
Sikeresen túléltem a vizsgaidőszak felét, igaz én nem lettem mindenből szín ötös, de megtanultam már: a kettes a jegy, a többi csak ráadás. Ennek ellenére eddig hármasnál rosszabb jegyet nem tudtam összeszedni, abból sem volt sok, csak a számomra nehezebben felfogható tárgyakból (például kémia).
Éppen sorozatot kerestem, amikor kopogtak az ajtómon. Kíváncsian nyitottam ajtót, arra számítva, hogy valaki eltévedt vagy talán Dan a hívatlan látogató. Azonban senki sem volt sehol, csupán egy boríték árválkodott a küszöbön. Felvettem, s megforgattam a kezemben. Sehol egy név, cím. Körülnéztem, de senki sem volt a közelben. Csupán a fölső szintről szűrődött le a basszus. Visszamentem a szobámba, kerítettem egy kést és kibontottam a borítékot. Időközben betöltött az epizód, amit korábban elindítottam. Ijedten rezzentem össze a hirtelen hangtól, amely darabokra törte a csöndet. Kapkodva állítottam meg a filmet, majd minden figyelmemet a levél tartalmára összpontosítottam.
„Kedves Natalie!
Tartozom neked egy vallomással, de képtelen vagyok személyesen elmondani. Talán a gyávaság teszi, nem tudom. Szóval a tárgyra is térnék.
1868. május nyolcadik napján láttam meg a napvilágot, egy olyan nemesi családban, amely az évek során elvesztette vagyonának javát. A szüleim mindig is fontosnak tartották, hogy tanuljak, ezért a legjobb iskolákba küldtek, s a legkiválóbb tanítókat bérelték fel a tanításomra. Habár birtokaink javát elveszítettük, megmaradt egy hatalmas földbirtok, amelyet örököltem volna, csakhogy 1889 nyarán –mielőtt átvehettem volna a diplomámat – már nem jutottam haza. Azon a nyáron a bácsikámat küldték értem, hogy vigyen haza a családi birtokra, de még csak a fiákerig sem jutottam el. Scotte bácsi a saját kollégiumi szobámban végzett velem (abba költöztél be). Egy baltával sebesített meg olyan súlyosan, hogy belehaltam. Hogy miért ölt meg? Most biztosan ezen tűnődsz. Meg tudom neked válaszolni ezt a fel nem tett kérdést. Azért, mert ha én nem vagyok, akkor ő örökli a birtokot. Tehát megkapta, amit akart. Azonban ezzel még nincs vége a történetnek, azt hiszem, a másik lehetséges kérdésre is meg tudom adni a választ, miszerint ki a baltás fickó. Tíz évvel a meggyilkolásom után a családom rájött, mi történt velem igazából, hiszen ők úgy tudták, hogy a fiákert útonállók támadták meg és végeztek velem, Scotte bácsi csak a csodával határos módon menekült meg. Így hát elcsalták a bácsikámat a kollégiumba és kegyetlenül megbosszulták a dolgot. Hogy honnan tudom? A Ley vonalnak köszönhetően kileshettem őket. Tehát a baltás fickó a rokonom."
A levelet nem írta alá, de tudtam, hogy Dan küldte. Miért várt ilyen sokáig, hogy ezt elmondja nekem? Mármint, a Ley vonal sokkal hihetetlenebbül hangzik, mint egy gyilkosság...
A levél mondanivalójával a fejemben, szórakozottan battyogtam be a közös fürdőbe. Úgy éreztem, muszáj lemosnom a rossz emlékeket ezzel a hellyel kapcsolatban. Kivételesen nem tolongott senki a folyosón, a sorára várva. Bereteszeltem magam mögött az ajtót, az égő hármat villant mielőtt fényárban árasztotta el a helyiséget. Felakasztottam a fogasra a holmim, megbámultam azt a kialvatlan arcú lányt a tükörben, aki egyszer csak szembe jött velem, aztán megengedtem a középső zuhanyfülke csapját. Csak van még meleg víz, reménykedtem. Szerencsém volt, már az első pillanattól kezdve meleg víz zúdult rám a zuhanyrózsából. Hamarosan a csap egyenletes folyása, a felszálló gőz és a nappali fényeket idéző lámpák elfeledtették velem Dan vallomását. Gondolataim elkalandoztak, egészen távoli tájakra; erdőkre, mezőkre, hegyekbe és völgyekbe. Olyan helyekre, amelyeket Ginnel közösen fedeztünk fel. Bele mart lelkembe annak az időszaknak a hiánya és a lóé. Hiszen hiába jártam olyan iskolába ezúttal, ahol találkoznom kellett volna háztáji állatokkal –ez egyszer sem történt meg az elmúlt fél évben. Kicsit csalódott voltam emiatt. Már csak négy vizsga van hátra, tűnődtem, miközben a víz egyre forróbb lett, de nem zavart. Azonban egy idő után a víz helyett valami ragacsosat kezdtem érezni, amint csordogál le az arcomon, ráterül a vállamra és lassan beborítja az egész testemet. Félve nyitottam ki a szemem, eddig ugyanis csukott szemmel élveztem a fejem kiszellőztetését. Bal kézfejemmel óvatosan letöröltem arcomról azt a ragacsos valamit, majd meredten néztem a kézfejem. Vér, de nem az enyém. Ez már a második alkalom, hogy vér folyik a zuhanyzóból! Ijedten kaptam a csap után, hogy elzárjam. Persze, csak a második próbálkozásra sikerült, mert iszamós volt a vértől. Remegve léptem ki a zuhanyfülkéből, csakhogy sikerült megcsúsznom a vér áztatta kövön és elestem. Beüthettem a fejem, mert egy ideig csillagokat véltem látni magam körül. S mintha a folyosóról fémes csendülést hallottam volna. Éppen megpróbáltam feltápászkodni, amikor egy balta hasított bele az ajtóba. Még két suhintás és nem volt többet ajtó. Nehéz léptek alatt recsegett a szilánkossá tört fa. Rettegve néztem fel a bejárat irányába, de nem kellett volna. Egy tagbaszakadt ember véres alakja zárta el a menekülés útját. A fickó egyik szeme hiányzott, a fél arca le volt nyúzva.
– Segítened kellett volna, amikor kértem! – a halálhörgés bugyborékoló hangja tört fel a torkából, amikor megszólalt tisztán láthattam az arcát mozgató izomcsoportok összetett játékát. Hirtelen meglendítette felém a hatalmas baltát – melyet eddig a lábánál pihentetett – és lesújtott vele egyenesen rám. Felsikoltottam, s védekezésképpen magam elé tartottam a kezem, pedig tudtam, hogy ezt nem fogom túlélni. Ha az első csapás nem is vette el az életem, akkor a következő vagy az az utáni megtette, mert egy idő után nem éreztem a semmit. Sőt, olyan volt, mintha kívülről szemlélném az egészet.
A holttestemet sosem találták meg, mivel rejtélyes módon eltűnt. Elvégre, ha nincs hulla, akkor nincs bűntény sem. A Ley vonalnak hála „élhettem" tovább az életemet immár teljes mértékben Dannel az oldalamon.
– Nos, minden rendben lesz így? – nézett rám várakozóan a fiú, amikor letettem a telefont. Ugyanis az előbb közöltem a szüleimmel, hogy tetszik nekem itt és úgy döntöttem, hogy ide költözöm.
– Azt hiszem, csak azt sajnálom, hogy én már nem látogathatom meg őket.
Dan vigasztalóan átölelt, fura volt még mindig hús-vérnek érezni őt és saját magam. Azt gondoltam, hogy más lesz.
– Sajnálom, hogy pont abba a szobába kerültél be és, hogy pont velem kerültél kapcsolatba. Ha nem barátkozunk össze, akkor te is lediplomázhatnál, mint a többiek és élhetnéd az életed. Az egész az én hibám.
– Ugyan már! Nem te tehetsz arról, hogy bosszút akart állni rajtad. Biztosan irigy volt rád, elvégre valamikor hatalmas birtok örököse voltál, most meg lett egy barátnőd. Gondolom neki egyik sem jött össze... – a mondanivalóm nevetésbe fulladt, mire Dan is velem nevetett.
Éppen sorozatot kerestem, amikor kopogtak az ajtómon. Kíváncsian nyitottam ajtót, arra számítva, hogy valaki eltévedt vagy talán Dan a hívatlan látogató. Azonban senki sem volt sehol, csupán egy boríték árválkodott a küszöbön. Felvettem, s megforgattam a kezemben. Sehol egy név, cím. Körülnéztem, de senki sem volt a közelben. Csupán a fölső szintről szűrődött le a basszus. Visszamentem a szobámba, kerítettem egy kést és kibontottam a borítékot. Időközben betöltött az epizód, amit korábban elindítottam. Ijedten rezzentem össze a hirtelen hangtól, amely darabokra törte a csöndet. Kapkodva állítottam meg a filmet, majd minden figyelmemet a levél tartalmára összpontosítottam.
„Kedves Natalie!
Tartozom neked egy vallomással, de képtelen vagyok személyesen elmondani. Talán a gyávaság teszi, nem tudom. Szóval a tárgyra is térnék.
1868. május nyolcadik napján láttam meg a napvilágot, egy olyan nemesi családban, amely az évek során elvesztette vagyonának javát. A szüleim mindig is fontosnak tartották, hogy tanuljak, ezért a legjobb iskolákba küldtek, s a legkiválóbb tanítókat bérelték fel a tanításomra. Habár birtokaink javát elveszítettük, megmaradt egy hatalmas földbirtok, amelyet örököltem volna, csakhogy 1889 nyarán –mielőtt átvehettem volna a diplomámat – már nem jutottam haza. Azon a nyáron a bácsikámat küldték értem, hogy vigyen haza a családi birtokra, de még csak a fiákerig sem jutottam el. Scotte bácsi a saját kollégiumi szobámban végzett velem (abba költöztél be). Egy baltával sebesített meg olyan súlyosan, hogy belehaltam. Hogy miért ölt meg? Most biztosan ezen tűnődsz. Meg tudom neked válaszolni ezt a fel nem tett kérdést. Azért, mert ha én nem vagyok, akkor ő örökli a birtokot. Tehát megkapta, amit akart. Azonban ezzel még nincs vége a történetnek, azt hiszem, a másik lehetséges kérdésre is meg tudom adni a választ, miszerint ki a baltás fickó. Tíz évvel a meggyilkolásom után a családom rájött, mi történt velem igazából, hiszen ők úgy tudták, hogy a fiákert útonállók támadták meg és végeztek velem, Scotte bácsi csak a csodával határos módon menekült meg. Így hát elcsalták a bácsikámat a kollégiumba és kegyetlenül megbosszulták a dolgot. Hogy honnan tudom? A Ley vonalnak köszönhetően kileshettem őket. Tehát a baltás fickó a rokonom."
A levelet nem írta alá, de tudtam, hogy Dan küldte. Miért várt ilyen sokáig, hogy ezt elmondja nekem? Mármint, a Ley vonal sokkal hihetetlenebbül hangzik, mint egy gyilkosság...
***
– Segítened kellett volna, amikor kértem! – a halálhörgés bugyborékoló hangja tört fel a torkából, amikor megszólalt tisztán láthattam az arcát mozgató izomcsoportok összetett játékát. Hirtelen meglendítette felém a hatalmas baltát – melyet eddig a lábánál pihentetett – és lesújtott vele egyenesen rám. Felsikoltottam, s védekezésképpen magam elé tartottam a kezem, pedig tudtam, hogy ezt nem fogom túlélni. Ha az első csapás nem is vette el az életem, akkor a következő vagy az az utáni megtette, mert egy idő után nem éreztem a semmit. Sőt, olyan volt, mintha kívülről szemlélném az egészet.
– Nos, minden rendben lesz így? – nézett rám várakozóan a fiú, amikor letettem a telefont. Ugyanis az előbb közöltem a szüleimmel, hogy tetszik nekem itt és úgy döntöttem, hogy ide költözöm.
– Azt hiszem, csak azt sajnálom, hogy én már nem látogathatom meg őket.
Dan vigasztalóan átölelt, fura volt még mindig hús-vérnek érezni őt és saját magam. Azt gondoltam, hogy más lesz.
– Sajnálom, hogy pont abba a szobába kerültél be és, hogy pont velem kerültél kapcsolatba. Ha nem barátkozunk össze, akkor te is lediplomázhatnál, mint a többiek és élhetnéd az életed. Az egész az én hibám.
– Ugyan már! Nem te tehetsz arról, hogy bosszút akart állni rajtad. Biztosan irigy volt rád, elvégre valamikor hatalmas birtok örököse voltál, most meg lett egy barátnőd. Gondolom neki egyik sem jött össze... – a mondanivalóm nevetésbe fulladt, mire Dan is velem nevetett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése